Az Ars Sacra Alapítvány vándorkiállításán életnagyságban elevenednek meg nemzetünk példaképei, magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltó személyek. A kicsiket és nagyokat egyaránt megszólító kiállítás grafikáját Kállai Nagy Kriszta készítette, az életrajzi összefoglaló Bethlenfalvy Gábor munkája. Kiállításunkon az Árpád-házi szentektől újkori történelmünkig mutatunk fel életpéldákat, amellyel nem csak hiteles embereket, de a magyar nemzet történetét is megismerhetik.
 
A kiállítás kültéri és beltéri változatban is kölcsönözhető!
 
Kültéri kiállítás:
20 db, 160 x 80 cm-es forgatható aluminium szerkezetes panelhez, 28 féle kétoldalas grafikázott 5 mm KÖMA táblából választhat, szerkezetenként 4 db betonkockával (egy kocka súlya kb. 15 kg).
 
Beltéri kiállítás:
28 db kétoldalas grafikázott, 200x85 cm rollup kivitelben. Mérete összecsukva 90 cm hosszú 15 cm átmérőjű henger, darabonként tokban szállítható. Mindkét kiállításunk kölcsönözhető egyben, illetve egyedi megbeszélés szerint.
 
Vegye fel velünk a kapcsolatot! Tel: +36 30 145 1284, email: ars.sacra.09@gmail.com
 
Mindkét kiállítás anyagában az alábbi Szentek, Boldogok és Tiszteletreméltó személyek szerepelnek:
1. Apor Vilmos, 2. Batthyány-Strattmann László, 3. Boldog Gizella, 4. Boldog IV. Károly, 5. Boldog Özséb, 6. Brenner János, 7. Eszterházy János, 8. Kassai Vértanúk, 9. Kaszap István, 10. Márton Áron, 11. Meszlényi Zoltán, 12. Mindszenty József, 13. Romzsa Tódor, 14. Salkaházi Sára, 15. Sándor István, 16. Scheffler János, 17. Szent Albert, 18. Szent Erzsébet, 19. Szent Ferenc, 20. Szent Gellért, 21. Szent Hedvig, 22. Szent Imre, 23. Szent István, 24. Szent II. János Pál, 25. Szent Kinga, 26. Szent László, 27. Szent Margit, 28. Szent Piroska.

„Ne féljetek vágyakozni arra, hogy szentté váljatok!”
Szent II. János Pál pápa
 
FOR ENGLISH VERSION, CLICK HERE!

1887. augusztus 17-én született Persenbeugban, 1922. április 1.-én halt meg,Funchalban.
 
Ünnepe: október 21.
 
Apja Ferenc József unokaöccse, Ottó főherceg, édesanyja Mária Jozefa szász királyi hercegnő volt. Anyja mély katolikus hitben nevelte. Már kisgyermekként kialakult benne az érzékenység mások szenvedései iránt. 1911-ben házasságot kötött Bourbon-Pár- mai Zita hercegnővel, akivel a Szűzanyára bízták magukat. Nyolc gyermekük született. Ferenc József halála után Károlyt 1916 novemberében Ausztria császárává, majd Magyarország apostoli királyává koronázták. Őszintén szerette és becsülte a Monarchia népeit. Uralkodói hivatására úgy tekintett, mint Krisztus követésének áldozatos útjára: minden cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, életét értük szentelte. A rendkívül súlyos háborús helyzet ellenére is széles körű és példaértékű szociális törvénykezésbe kezdett. Ő hozott először létre a világon népjóléti minisztériumot Ausztriában és Magyarországon is. Kötelességének érezte a béke helyreállítását, ezért véget akarván vetni az értelmet- len háborúnak, támogatta XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erőfeszítéseit. Neki köszönhetően, a háború végén Ausztriában további vérontás és polgárháború nélkül valósult meg a társadalmi átmenet. Ennek ellenére elűzték hazájából. Az antant családjával együtt Madeira szigetére száműzte, ahol egy nyirkos házban, szegénységben kellett élniük. Károly azonban itt sem veszítette el hitét. Élete állandó, folytonos imádsággá vált. A mostoha körülmények következtében 1922-ben hunyt el súlyos betegségben. A fájdalmait és szenvedését engesztelésül felajánlotta népeiért. Halálos ágyán mindenkinek megbocsátva életeszméjét így fogalmazta meg: „Igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”
Sírja zarándokhellyé vált, szent remeteként, családapaként, vezeklő uralkodóként tisztelte őt az utókor. Szent II. János Pál pápa 2004-ben avatta boldoggá.
 

Egész életét a kötelességérzet és a felelősségtudat jellemezte. Az önuralom rendkívül fontos volt számára, ahogy mondta, „ez a legnehezebb uralkodás”. Gyermekkorától fogva különleges tisztelettel tekintett az Oltáriszentségre. Akárhol élt, mindig volt a lakhelyén egy magánkápolna, ahol az Eucharisztiát őrizték. Éjszakánként sokszor imádkozott csöndes magányban az örökmécses fényénél.
(Boldog IV. Károly, Magyar Kurír, 2020. október 21.)
„Azt hittem, megtört, a kegyetlen sors iszonyú csapásai alatt levert és vergődő királyt találok, akinek vigasztalására alig lehet szavakat, annál kevésbé helytálló érveket találni. […] A király nem vár magyarázatot vagy vigasztalást. […] De azért rendületlenül bízik és hisz: »Bármit is kell szenvednem, Krisztus Urunk többet szenvedett.« Ilyen léleknek fölösleges a vigasztalás. Kikényszeríti csodás erejével a bámulatot. Áldozatos élete végén egészen méltó volt az utolsó szó:
»Fölajánlom életemet váltságul népemért.«”
(Csernoch János bíboros, hercegprímás visszaemlékezése)