ARS SACRA
2024. szeptember 14-22. „Az igazság békét teremt” (Iz 32,17)
Ars Sacra Fesztivál  •  séták  •  hírek  •  média  •  vers  •  kapcsolat huen

Túrmezei Erzsébet: Mint a madár szárnya

"Krisztus keresztje olyan teher, mint a madárnak a szárnya-az emeli a magasba" Clairvauxi Bernát
 
Teher a szárnyad , suhanó madár?
Repülsz! Kék egek végtelenje vár.
Repülsz-fényében aranynapsugárnak.
Por rabja volnál , ha nem lenne szárnyad.
 
Teher a kereszt , a Krisztus keresztje?
lehet , gyenge vállad már felsebezte.
De olyan teher mint a madár szárnya.
Nélküle magasság hiába várna.
Nélküle a célt soha el nem éred.
A kereszt emel egyre feljebb téged.
Repülsz-fényében aranynapsugárnak.
Por rabja volnál, ha nem lenne szárnyad
 

Vízkereszti ének (részlet)

Paul Claudel verse
A vadonatúj esztendő e hajnalán, mikor talpunk alatt ropogott a hó akár a kristály
S ékes menyasszonyként keresztségi ruhát ölt az egész táj,
Jézus, ősi Vágy gyümölcse, hogy decembernek vége most lett,
Jelenti magát fénykörében a beköszöntő Vízkeresztnek.
A várakozás hosszú volt ugyan, de a másik kettő meg Boldizsár
S a démon Ázsián vágott át, arról lekésve már,
Hogy érkezésük idejét kivárja a Karácsony.
Addigra újév hatodnapja lett immáron!
Amott a veszteg álló csillag és Mária, karján Istenével, ünnepel!
(Lekéstek arról, hogy megismerkedjenek a sötétség mélyeivel!)
Nincs más hátra, csak nézni, tágra nyitva a szemet,
Mert Isten Fia köztünk! Már tizenketted-napja született.
Gáspár, Menyhért s a harmadik átadják ajándékukat, mit magukkal hoztak.
Mi pedig velük nézzük Jézus Krisztust, ki háromszorosan nyilvánult meg aznap.
 
Az első titok tárgya: a Királyok, kik egyben Bölcsek.
Ami a szegényeket illeti, a dolog egyszerű: a jászol táján kivehetőleg
Úgyszólván csak juhot látni s jámbor asszonyt, no meg pásztort.
Ezek a legcsekélyebb kétely nélkül egyenként vallják meg a Megváltót.
Szegénységük a jó Istennek nemigen új dolog,
És Fia megszületvén, köztük azonnal otthonos.
A tudósoké s királyoké egészen más eset!
Hogy ilyen három is akadjon, tűvé kellett tenni érte messzi földrészeket.
S még így sem a legkiválóbbak s -előkelőbbek közül valók:
Afféle tarka-barka mágusok és kis, gyarmati uralkodók.
Elindítójuk nem holmi idézet volt, könyvbeli:
Az expedíciót valódi égi csillag vezeti.
Ez elsőül kezd sétálni, rendkívül sértő módon fittyet hányva
Az asztronómiai törvényeknek, s nagy munkát róva az apológiára.
Ha pedig egy csillag, mely világ kezdetétől veszteg állt, elindul,
Nem csoda, ha egy király, sőt – Uram bocsá' – egy tudós miatta felindul.
Így hát egy reggel József és Mária arra ébred, megjött Gáspár, Menyhért és Boldizsár,
A hosszú úthoz képest jókor, tizenkét napi késéssel habár.
Isten Anyja, fogadd szívesen e tisztes személyek hódolatát:
Semmi kétségük sincs afelől, kit látnak távcsövükön át.
S miket néked Perzsia vagy Abesszínia mélyéről hoznak fáradságot nem kímélve,
Igen jelentős és nagybecsű ajándékok utóvégre.
Az arany (manapság őrlés és ciánozás tisztogatja)
Jószerivel a hamisítatlan és csorbítatlan Hit jelképes ércalapja;
 
A mirha – annyi gondot igénylő pusztai cserjécske -:
Keserű, síri illatával a Szeretet jelképe:
S annyi máglya halhatatlan hamvának elcsent egy csipetje
- Szemernyi tömjén -: a Remény. Lábad elé Menyhért tette,
Ezer szekéren hozva s kétszáznyolcvan teve ringó hasán.
E tevék mind úgy bújtak át egy tű fokán.

Intelem (részlet)

Wass Albert verse
A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:
magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!

Miatyánk

Babits Mihály verse
Miatyánk ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.
Véres a földünk, háboru van,
kezed sujtását sejtjük, uram,
s mondjuk, de nyögve, szomoruan,
– add, hogy mondhassuk könnyebben –:
Legyen meg a te akaratod!
– mint angyalok mondják mennyekben.
Előtted uram, a hon java,
s hulljon a lomb, csak éljen a fa:
de vajjon a legkisebb lombot
nem őrzi-e atyai gondod?
nem leng-e az utolsó fürtön is,
áldva miképpen mennyekben,
azonképpen itt a földön is?
Megráztál, nem lehet szörnyebben,
már most ami fánkon megmaradt
őrizd meg őszig a bús galyat:
mindennapi kenyerünket add
meg nekünk ma, és gyermekeinket
növeld békére: ha bűn, hogy lábunk
ma vérbe csuszik meg: értük az!
Bocsásd meg a mi bűneinket,
miképpen mi is megbocsátunk
ellenünk vétetteknek: a gaz
tied, büntetni: mienk csak az,
hogy védelmezzük a mieinket!
És ne vigy a kísértetbe minket,
hogy ártatlanságunk tudatát,
mint drága páncélos inget
őrizzük meg bár véresen,
hogy át ne hasadjon sohasem.
Jaj, aki ellenünk mozdul:
megvívunk, készen, bármi csatát,
de szabadíts meg a gonosztul,
mert tiéd az ország,
kezedbe tette le sorsát,
s te vagy a legnagyobb erősség:
ki neveden buzdul,
bármennyit küzd és vérez,
előbb vagy utóbb övé lesz
a hatalom és a dicsőség!

Jelenlét

Rónay György verse
Nézz föl az égre: ott van
felhők és csillagok közt.
 
Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok ámuló szemében,
emberek arcán.
 
Áss le a föld alá:
csontokból és kövületekből
szándékainak lábnyoma
dereng feléd.
 
Mindenütt láthatatlan.
Mindenben látható.

Párisban járt az ősz

Ady Endre verse
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
 
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
 
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
 
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Pertu

Fabiny Tamás verse
"Tessék mondani, tegezhetlek?",
kérdezte tőlem egy csöpp kisfiú.
Megelőlegezte magának a bizalmat.
Válaszomat meg sem várva,
megtalálta a megfelelő formát.
 
Láttam,
biztonságban érzi magát mellettem.
Korábbi félelmét már elfelejtette.
Belekapaszkodott a nadrágszáramba,
tréfából belebújt a papucsomba.
 
Ilyenek vagyunk mindannyian.
Ott sertepertélünk az Isten közelében,
előbb úgy teszünk,
mintha véletlenül vetődtünk volna oda,
majd egyre természetesebben forgolódunk körülötte,
ám sokáig még nem merjük megszólítani.
De a világért sem tévesztenénk szem elől.
 
Aztán két marokra fogjuk bátorságunk,
odasomfordálunk hozzá, felnézünk rá,
alig tudjuk leplezni, hogy szívünk kalapál,
nagy levegőt veszünk,
és megszólítjuk.
Büszkék vagyunk arra, hogy tegezhetjük.
 
Ő pedig talán megértően mosolyog sutaságainkon.
Online program feltöltésAlapítványLetöltésekBeszámolókFilmArchívumPartnerekAdatvédelem