ARS SACRA
2025. szeptember 13-21. „A remény zarándokai”
Ars Sacra Fesztivál  •  séták  •  hírek  •  média  •  vers  •  kvíz  •  kapcsolat huen

Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.
 
Ülök és várlak.
Mióta várok így?
 
Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jó szó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett –
 
és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.
Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,
 
nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak –
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.
 

Zsoltár

Weöres Sándor verse
Kínok árnyékaiból;
kínok árnyékaiból
szólok hozzád Istenem.
Kín mar, sújt, temet,
józan eszemet
vak veszélyben,
láncos mélyben
ne hagyd elveszítenem.
 
Senki sem tör káromra,
senki sem tör káromra,
bensőm fordul ellenem.
Örök vihar ront,
nincs egy biztos pont
se mögöttem,
se fölöttem,
dög pusztít a lelkemen.
 
Törd meg kevélységemet,
törd meg kevélységemet,
mély megbánást adj nekem.
Nyársat nyeltem én,
derekam kemény:
mért nem szabad
súlyod alatt
meghajolnom, Istenem?
 
Száraz zokogás tipor,
száraz zokogás tipor
és a szemem könnytelen.
Utam hajlatán
ördög les reám,
vár nehezen:
a két kezem
tőrrel indul ellenem.
 
Legyen meg akaratod,
legyen meg akaratod,
ha vesznem kell, jól legyen:
tán kárhozásom
áldás lesz máson –
de ha énrám
kincset bíztál,
ments meg immár, Istenem.

És a szívem is elhagyott engem

Reményik Sándor verse

Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, – utolértek bűneim,
amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
a fejem hajszálainál, – és a szívem is elhagyott engem."
Zsoltárok könyve 40.13.
 
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyobb nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
(...)
 
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok.
Gyilkos órák, rabló pillanatok.
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak.
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet. -
Szeretni akarok.
 
Kép: Akseli Gallen-Kallela (1865-1931): Fiú varjúval 86x72 cm, olaj, vászon, 1884

FEBRUÁR

SZABÓ T. ANNA verse
Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túlvagyunk lassan a tél nehezén.
Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén föld rossz kerekén –
túlvagyunk mégis a tél nehezén.
Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét.
Óvtuk az otthon csöpp melegét.
Biccen az új ág, zsenge remény:
túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén?
Jön, jön a szél, friss föld szaga száll,
létre gyötörte magát a halál,
nincs lehetetlen, van te meg én –
túlvagyunk, látod, a tél nehezén.

Tíz lépcső

Weöres Sándor verse
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid -a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
 
(A teljesség felé. Csönge, 1944-45)

Karácsony

Szilágyi Domokos verse
A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

a költészetről

Lackfi János verse
Ej, ti költők, mit tudtok az életről?
Fogtok egy pohár vizet, az asztalra teszitek, oszt már álmodjátok is beléje a kicsi cseppet, mely kivájja a nagy sziklát.
Meg az óceánt, amely elhordja a nagy hajót.
Meg a szűziesen érintetlen tengerszemet.
Meg a tavaszi záport, melyben kacagnak a szerelmesek.
Meg még a hóolvadást, mely árvízzel sodorja el a házakat.
A mosdás utáni tisztaságot.
A szomjoltás jóérzését.
A fagyból bejőve behörpölt leves zamatát.
A lucskos bőrig ázást.
A kád vizet, mely megöregíti ujjunkon a bőrt. Havat, latyakot, jeget, kocsonyát, fröccsöt.
Könnyet, vért, sejtnedvet.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
Online program feltöltésAlapítványLetöltésekBeszámolókFilmArchívumPartnerekAdatvédelem