Földes Lívia verse
Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
Láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!

John Henry Newman verse
Nincs a földön olyan tékozló bűnös,
akinek ne lenne üdvös
az égiek szoros barátsága.
Bár gyenge még hite s lankad az imája,
némileg a bűntől már ez is elvágja,
s úgy élvezi a bocsánat gyümölcseit,
hogy kegyelmet kap, mely az üdvre segít.
Mindenki magát menti meg,
csak kutassa elméje az eget.
S hatalmat is kap, ha keres;
olyat, mely könyörületes,
és ajándékát a világra önti,
- nem egyszerre, hanem – böjti
lelkülettel, mely tűrt és sokat szenvedett el.
Tiszta és igaz tettek áldozatával
lész állhatatos, s minden tiéd lehet –
Istened által!
 

 
Fordította: Megyeri Ábel

Sík Sándor verse
A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és esőtelen égtől:
Ments meg Uram a szürkeségtől!
 
Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram koravénnek!
 
Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!
 
Ne hagyj Uram megülepednem,
Sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.
 
Ha jönni talál olyan óra,
Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hűlni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,
 
Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap Uram hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!

Ady Endre verse
Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.
 
Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,
Isten, a tied minden.

Határ Győző verse
(Ars Poetica)
 
a szó e szó csak mély kíséret
életem én megkísértlek
 
hűség életszentelő hűség
szivet reszkettető gyönyörűség
 
ha mások eladják elaludják:
viszem hiszem – tegyem a munkát
 
hűség életszentelő hűség
szívünket tépő gyönyörűség
 
hogy magam egy-testem elvermelve
csak a munkát a munkát termelje
 
hűség életszentelő hűség
szivet reszkettető gyönyörűség
 
lelkembe vésve gondomba ásva
munkámnak ne legyen megállása
 
tisztán lábak nélkül fehéren:
az én szárnyam az én testvériségem
 
hűség életszentelő hűség
szívünket tépő gyönyörűség

Tóth Árpád verse
Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.
 
Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.
 
Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.
 
Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.