ARS SACRA
2026. szeptember 12-20. „Reményt és jövőt adok nektek” (Jer 29,11)
Ars Sacra Fesztivál  •  séták  •  galéria  •  média  •  hírek  •  kapcsolat huen

Rónay György: Feketerigó

Odafenn a fenyőfa hegyén,
mindig a legtetején
fütyül a feketerigó,
fütyüli, hogy élni jó.
 
Már szinte az alkonyi égen,
fekete pont a bársony kékben:
mintha egy kotta fekete feje
hirtelen énekelni kezdene.
 
Vagy mintha a Tavasz keze írna
víg verset az égi papírra;
tintája az öröm, a remény:
mint gyöngy remeg a tolla hegyén.
 
Azután nem bírja tovább
a tulajdon gondolatát:
kis szíve boldog bódulatát,
s azt, hogy oly gyönyörű a világ:
 
Lecsöppen a csepp örömében,
s most ott ül a fenyőfa hegyén fenn,
mindig, mindig a legtetejében:
csepp öröm a világ tengerében,
 
amitől az egész Föld fényes,
amitől a világ színe szép lesz,
s az áttetsző alkonyi oldott
kékben a világ szíve boldog.
 
És habkönnyű lesz, aki hallja.
Visszhangzanak a szívek a dalra.
Hallod-e: tíz, húsz, száz, millió, millió!
Taníts meg örülni, feketerigó!
 

Tavaszi áradás

Túrmezei Erzsébet verse
Nem, aki árva,
nem, akit kifosztott az élet,
nem, aki másutt nem lel menedéket,
nem, akit aggá gyötörtek a gondok...
Krisztust szolgálni az induljon el,
aki boldog!
 
Akinek boldogsága egyre nő,
s kicsap, mert lelke szűk medrébe nem fér.
Elindul adni. Ad és vissza nem kér.
Szolgál. Kicsinek, nagynak, mindenütt,
mindenkinek. Bérre, hálára nem vár.
Alázatosan fölfelé tekint,
ha itt is, ott is fölragyog egy szempár.
Tavasz fuvall a hófödte hegyekre,
s a megáradt folyó ha partot átlép,
tudjuk mi mind, nem is tehetne másképp.
Ha Krisztus fénylő napja rámosolygott,
adni, szolgálni így indul el az,
aki boldog.

Tavasz van! Gyönyörű!

József Attila verse
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
 
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
 
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Lefelé menet (Máté 17)

Reményik Sándor verse
1
"Elváltozék..." Köntöse mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes, -
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sápad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad,
Jézus a völgyben is Jézus marad,
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát,
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban,
Nem látjuk többé az Isten fiát.
 
2
Testvérem, társam, embernek fia,
Igaz: a hegyen nem maradhatunk,
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én,
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.

Szüntelen virrasztás

Nagy Gáspár verse
Nem te, hanem Ő,
talán azért is Ő, mert Nála
a virrasztás végtelen kegyelme,
kérdéseidre már hangtalan felelne
élet-gyertyád szüntelen lobogása.
Fényénél tollad hajnalig imádkozott,
hogy „kétkedő fajod” is belássa:
a lét eleve nem lett elátkozott…
bár annyiszor voltál lent a mélyben,
Ő veled volt mindhárom személyben.

Játékszer

Sík Sándor verse
Fogadd el, Uram, szabadságomat,
Fogadd egészen.
Vedd értelmemet, akaratomat
S emlékezésem.
 
Mindazt, amim van és ami vagyok,
Te adtad, ingyen.
Visszaadok, Uram, visszaadok
Egyszerre, mindent.
 
Legyen fölöttük korláttalan úr
Rendelkezésed.
Csak egyet hagyj meg ajándékodul:
Szeretnem téged.
 
Csak a szeretet maradjon enyém
A kegyelemmel,
S minden, de minden gazdagság enyém,
Más semmi nem kell.

Túl a formán

Dsida Jenő verse
Túl minden jelzőn és rendeltetésen
meglapul a dolgok lelke,
a kérlelhetetlen, bronzsötét
egyetlen lényeg
s valami igazság hömpölyög
a folyók fenekén.
 
Háznak mondasz valamit
- négy fala van, -
pedig nem az.
Kályhának mondod,
pedig nem az,
virágnak mondod,
pedig nem az,
asszonynak mondod,
Istennek hívod,
pedig nem az.
 
Nevükön szeretném nevezni őket
ilyenkor alkonyatkor.
Kinyúl értem bizonytalan szavuk,
megölel láthatatlan karjuk
s úgy ringok el a titkok titkán,
mint az anyám ölén.
Online program feltöltésAlapítványLetöltésekBeszámolókFilmArchívumPartnerekAdatvédelem