ARS SACRA


Nyitott Templomok Napja
Művészetek Háza - egykori Zsinagóga
Művészetek Háza
2730 Albertirsa, Hunyadi utca 7.
kapcsolat: Sassné Berényi Eszter, (30) 659 2323, infokulturatkozvetitunk.hu, www.kulturatkozvetitunk.hu
Az egykori Zsinagóga épületében 2014 óta működik a Művészetek Háza, emeleti részén kiállítás látható a helyi zsidóság történetéről.
A Művészetek Háza az egykori Zsinagóga épülete. Az 1800-as évek legelején épült, stílusát tekintve: klasszicizáló késő barokk. Vezető rabbija: Büchler Zsigmond volt. A deportálások után a közösség kb. 20 fővel rendelkezett, az épület is megszűnt zsinagógaként létezni, sok évig raktár működött benne és igen lepusztult állapotban volt. 2014-ben az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása és hozzáférhetőségének javítása című programterület ,,A városi épített örökség megőrzése” című felhívás keretében lehetőség nyílt az épületet felújítani. 274 millió forint támogatási összegből és 15 millió forint önrészből teljesen megújult az intézmény: új vizesblokk került kialakításra, a karzaton egy 80 fős konferencia terem jött létre, az imateremből kiállító és 120 fős koncert terem lett.
2019.09.14. NYITVA: 10:00-17:00 óra