ARS SACRA
zene
A Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekar koncertje
Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Templom
1224 Budapest, Dózsa György út 96.
kapcsolat: Mazgon Gábor, (20) 823 1418, irodabarosstemplom.hu, https://barosstemplom.hu
Az 1995-ben alakult zenekar a XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola növendékeinek, tanárainak, a szülők és az érdeklődők közreműködésével jött létre. Műsor: A. Marcello: Oboaverseny Sardelli: Furulyaverseny Albioni: Adagio Johann Ludwig Bach: Swift részletek
Az 1995-ben alakult zenekar a XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola növendékeinek, tanárainak, a szülők és az érdeklődők közreműködésével jött létre eredetileg azzal a céllal, hogy a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar utánpótlása legyen. A zenekar az évek során versenyeken, nemzetközi fesztiválokon vett részt, majd az egyre bővülő repertoár kívánalmainak eleget téve szimfonikus zenekarrá egészült ki. A repertoárban főképp klasszikus vonós- és szimfonikus zenekari művek szerepelnek a reneszánsz zenétől a XXI. századi kortárs zenéig, de megjelennek köztük az opera, operett és az oratórium egy-egy darabjai is. A zenekar különlegessége, hogy az év nagy részében vonós zenekarként működő együttes tagjai nem profi zenészek, hanem a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola jelenlegi és volt zenekedvelő, zeneértő növendékei, akik között van orvos, ügyvéd, mérnök, tanár, egyetemi/főiskolai hallgató valamint középiskolás diák egyaránt. Műsor: A. Marcello: Oboaverseny Sardelli: Furulyaverseny Albioni: Adagio Johann Ludwig Bach: Swift részletek
2018.09.15. 16:15-16:45 óra A Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekar koncertje