ARS SACRA
Nyitott Templomok Napja
Nyitott Templomok Napja Környén
Római Katolikus Plébánia és Templom
2851 Környe, Alkotmány utca 11.
kapcsolat: Dörner Ilona, (20) 592 9393, katkornyegmail.com
A felújított plébánián Tarjáni Antal különleges fotóiból látható kiállítás. A megnyitón közreműködik Bencze Erika tardoskeddi előadó.
Tarjáni Antal: A varázslatos lyukkamera A lyukkamerát, hivatalos nevén CAMERA OBSCURA-t (sötét szoba) jelenségét már a kínaiak is ismerték, felfedezve, hogyha egy ablak nélküli, így sötét szoba egyik falán apró lyuk keletkezik, akkor az azzal szemközti falon kirajzolódik a külvilág megfordított és fejre állított képe. Azután a középkor festői – Leonardo da Vinci – már rajzi segédeszközként használták a kontúrok és perspektívák körvonalazásához. A képrögzítő anyagok fejlődésével adódott a lehetőség, hogy a gyenge fényerő miatti hosszú expozíciós idő napi léptékkel mérve is kezelhetővé – percben, másodpercben mérhetővé váljék. Húsz éve, amikor kapcsolatba kerültem tanítványaim „játékával” mérnökként és akkor már gyakorlott fotósként is megragadott a lehetőség, hogy a fényképező eszközt is magam készíthetem, bármiből, szinte bármilyen formára és formátumra. Így készítettem camerát gyufásdobozból, cipős dobozokból, hengeres díszdobozból, 18 literes olajos hordóból, stb. Mivel ezekbe csak egy-egy felvétel készítésére volt, régi roll filmes kamerák vázából készítette kameráimat, így „függetlenné” váltam a laboromtól, s csak a leexponált tekercsekkel kellett sörétbe vonulnom a további, immár hagyományos analóg kidolgozáshoz. Eszközeim alapvető érdekessége, hogy rajtuk nincsen kereső, vagyis a kép készítésekor nem látom a 0,2-0,5 mm átmérőjű „objektívek” által kirajzolt képet, hanem az eszköz és leképezési tulajdonságai ismeretében kell úgy elhelyeznem, hogy az általam elképzelt képelemek és kompozíció kerüljön a negatívra a 4-240 másodperces expozíció során. Ez azért is fontos számomra, mert mindig a teljes kockát nagyítom, vagy nyomtatom a kiállításra kerülő alkotásaim esetében. Hogy ez mennyire sikerült, azt már csak bent, a film előhívása után láthatom, így az egész alkotási folyamat izgalmassá válik, megtetézve a véletlenekkel, a kiszámíthatatlan fénysugarak fénytörései által képezett beszűrődésekkel. Ilyen kor van néha olyan érzésem, hogy a felvételkor valaki állt mellettem, vagy velem volt. Így válik a lyukkamerával végzett alkotás számomra varázslatossá. Ezt a folyamatot tetézi az elmúlt két évben a szintén „lyukas” fertőzöttségű fotós barátom által tervezett és számomra 3D nyomtatással készített három lyukas kamera, ami további izgalmas lehetőségeket biztosít számomra. A most bemutatott alkotásaimat az elmúlt évtized munkáiból, ill. szórakozásom gyümölcseiből válogattam.
2018.09.15. NYITVA: 18:00-21:00 óra