ARS SACRA

kiállítás
„Idvezlégy, kegyelmes Szent László király!” ‒ Kiállítás a Szent László-emlékévben
Szent Imre piarista és helyőrségi templom
8200 Veszprém, Vár utca 12.
telefon: (88) 426 095
kapcsolat: www.gizellagyujtemeny.hu
„Idvezlégy, kegyelmes Szent László király!” ‒ Kiállítás a Szent László-emlékévben, a Lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából Mudrák Attila és Kövesdi Róka Lajos fotóművészek felvételeivel
A nemzetpolitikai államtitkárság azzal a céllal indította el a Szent László-emlékévet, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Szent László az első olyan Árpád-házi uralkodó, aki összekapcsolja a közép-európai népeket. László király Lengyelországban született I. Béla király és Richeza lengyel hercegnő gyermekeként. Hazája védelmében lengyel katonai segítséggel harcolt több alkalommal is, valamint Erdély védőszentjeként tiszteli. A nagyváradi székesegyház helyén állott az a templom, melyet ő alapított, s melyben később eltemették. A zágrábi püspökség alapítója is, és Nyitrán halt meg. Nemzetmegtartó és nemzeterősítő uralkodása révén méltán lett a közép-európai nemzetek összetartásának és együttműködésének szimbóluma, nemzeti történelmünk kiemelkedő királya és az egyik legnépszerűbb magyar szent. A kiállítás az állam- és törvényalkotó, az egyházszervező és a szentéletű uralkodót állítja előtérbe, a Veszprémi Főegyházmegye, országos és Kárpát-medencei nemzeti Szent László-emlékek, történeti írásos dokumentumok nemesmásolatainak, illetve Mudrák Attila, Kövesdi Róka Lajos és Gyarmati László művészettörténeti alkotásokról készült fényképfelvételeinek bemutatásával. A kiállítás 2017. október 31-ig, hétfő kivételével naponta 10‒17 óráig látogatható, megtekintése díjtalan.
2017.09.16. NYITVA: 10:00-17:00 óra
2017.09.17. NYITVA: 10:00-17:00 óra
2017.09.19. NYITVA: 10:00-17:00 óra
2017.09.20. NYITVA: 10:00-17:00 óra
2017.09.21. NYITVA: 10:00-17:00 óra
2017.09.22. NYITVA: 10:00-17:00 óra
2017.09.23. NYITVA: 10:00-17:00 óra
2017.09.24. NYITVA: 10:00-17:00 óra