Nyitott Templomok Napja
Albertirsai Református Egyházközség Temploma
Albertirsai Református Templom
2730 Albertirsa, Luther utca 11.
kapcsolat: Sassné Berényi Eszter, (30) 659 2323, infokulturatkozvetitunk.hu, www.kulturatkozvetitunk.hu
A meglehetősen egyszerű, de ízléses templom 1940-ben épült Csapó Ferenc tervei alapján. Az épület nyugat felé néző főhomlokzatából a 16 méter magas torony jelzésszerűen kiemelkedik.
A község földesurai, az Irsayak a török hódoltság idején a protestáns Szapolyai Jánoshoz pártolva, református hitre tértek. (Majd többen újrakatolizáltak.) Kései utódaik 1911-ben határozták el az önálló gyülekezeti élet megindítását, majd 1940-ben, Csapó Ferenc tervei alapján, templomot is építettek, közösen a ceglédberceli református közösséggel, s máig a mindenkori irsai református lelkész a ceglédberceliek papja is. A templom bejárata feletti karzaton található a szintén 1940-ben épült Angster József-féle 1 manuálos, 5 regiszteres orgona.
2019.09.14. NYITVA: 10:00 – 17:00 óra