irodalom
Mindhalálig 1917
Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium
1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21.
Zenés színmű Gyóni Gézáról, amely a költő életét és halálát mutatja be. Gyóni remek költő és csodás ember volt, szociálisan érzékeny, erős magyar érzelmű, szókimondó, tiszta lelkű és igaz hitű. Az angol koszorús költők pályázatán Csak egy éjszakára c. verse első díjat nyert. Gyóni Géza: Széplaki Géza Rendezte: Dóczy Péter Az előadást élőben közvetítjük facebook oldalunkon: facebook.com/arssacrafeszt/
"Én azt gondolom, meg kell őriznünk az emlékét, mert nemcsak a magyar költészet egyik oszlopos tagja volt, hanem az egyik legnemesebb magyar. A darabról szólva: mikor megálmodtam ezt az előadást, leginkább Gyóni halálának a körülményei inspiráltak. Gyóni Géza a 33. születésnapja után hunyt el, épp tíz nappal azután, hogy a tüdővész elragadta a testvérét, Mihályt. Végül Gyónit is a tüdőbaj vitte el. Olyan fájdalmas ez a tény és az, hogy ilyen fiatalon hunyt el, hogy eldöntöttem, erre a halálmezsgyére építem fel a darab szellemiségét. Ugyanakkor megjelenítem benne az édesanyjával való kapcsolatát, a félelmeit, a szerelemmel kapcsolatos kérdéseit, valamint az etikai gondolatokat is. A darab Hádész ligetében kezdődik, ahol Hermész Alkony és Hajnal segítségével útbaigazítja a túloldalról érkező Gyónit. Nem véletlen, hogy a két szereplő, aki Hermészt segíti, Alkony és Hajnal: Hajnal a fénysugár, aki elindítja a világ működését, Alkony pedig az, aki lecsendesíti, megnyugtatja és új erőre buzdítja, hogy másnap reggel újból kezdődhessen minden. Az előadás azon részeiben, melyekben ők jelennek meg, tulajdonképpen Gyóni szellemiségét kívánom megmutatni: a keresztutat, a filozófiáját, a magyarságát, az emberiességét. De van a darabnak egy másik része is, mely a szabadkai orfeumban játszódik: ott a mindennapi élet valósága és sajátos csodája jelenik meg. Így a valóság is helyet kap, hiszen a szabadkai rész egyértelműen a hétköznapok tükre, Hádész ligete azonban emelkedettebb. A két rész pedig kiegészíti egymást és kirajzolja azt az életutat, melyet Gyóni Géza 33 év alatt járt végig." Dóczy Péter
2018.09.15. KEZDÉS: 19:00 óra