ARS SACRA

2018. október 23. A hangok varázsa

Dukay Barnabás „Himnuszok és alleluja” című művének ősbemutatóját hallottuk, mely Pió atya halála 50. évfordulójának állít emléket.
A majd felhangzó második zongoradarab pedig a 95 éves Dávid Katalin művészettörténészt köszönti.
Kránitz Mihály atya vagyok, Szeretettel köszöntök én is mindenkit ezen a mai estén, melyen különleges élményben lesz részünk.
Minden művészet valami üzenetet tolmácsol, valamiről beszél. Az építészet, a költészet vagy éppen a zene olyan üzenetet tud közvetíteni, amelyet mindenki képes felfogni és befogadni. Az ember érzékei közül az egyik legértékesebb a hallás képessége, ami nem véletlen, hiszen a Teremtő által elgondolt adottsága ez a mindenkori embernek. Éljen valaki távol a Földön, északon, délen, keleten vagy nyugaton, szellemi adottságai folytán képes a természetben megnyilvánuló szépség után az emberi tehetség által létrehozott alkotásokat is megcsodálni.
Ma este is azért jöttünk el, hogy művészi – ars sacra – élményben legyen részünk, mely kiragad bennünket a hétköznapok világából, ahová a munka, a felelősség és a kötelesség állít. Ahogy a Szentírásban is azt olvassuk, hogy Isten a teremtés során gyakran megtekintette azt, ami létrejött, és „látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott”, most mi is mintegy megpihenve vagy akár felszabadulva elfoglaltságaink alól, a zeneművészet segítségével kapunk olyan hatásokat, élményeket, benyomásokat, amelyek következtében a homo sapiens, vagyis a gondolkodó ember önmagába, s egyúttal felfelé is tekint, és próbálja meghatározni azt az összefüggést, amelyben ő maga is elhelyezhető. Mert „valami többre” lettünk, mint a puszta létfenntartás, és éppen csodálatos képességeink tükröznek valamit abból, ami lehetőségi feltétele mindannak, ami vagyunk, és amit teszünk. Ma két zongora hangjainak a igézetében merülhetünk el, és szólítanak meg bennünket olyan hangok, akkordok, amelyeket nemcsak a külső hang befogadására képes ember tud értelmezni, hanem a belső hallás alapján hallja azt is, amit a szóval sokszor kimondhatatlant megfogalmazó, és a Teremtőhöz közel lévő alkotó nyújt most számunkra.
A tehetség hatalmas ajándék annak, aki kapta, és annak is, aki ezt megcsodálja. Ma Klukon Edit és Ránki Dezső ajándékoz meg bennünket azzal a csodával, amely már mintegy a szív hangjával is egybehangzó hatásként a szerzőkben megfogalmazódott, hogy most mi is részesei legyünk annak az ünnepnek, amely a hangok világából tárul elénk.
Az est első részében Dukay Barnabásnak, korunk zeneszerzőjének élet- és léttapasztalata egybefonódik a felülről származó hangok tolmácsolási képességével, melyet készséges és értő fülekkel kell hallgatnunk, hogy ráhangolódjunk mindarra a szinte sűrített lelki gazdagságra, amely a megszólaló hangok összefüggésében szólít meg minket. Ahogy az orvosok mondják, „két dobbanás között pihen a szív”, ugyanígy legyen készségünk arra, hogy a két hang közötti csöndet is befogadjuk mint az elhangzó darab részét, mert az egész így áll össze szerves egységgé, önálló hangkölteménnyé.
Egy másik zenei élmény is vár ránk: Olivier Messiaen francia zeneszerző és orgonaművész, aki 1992-ben hunyt el, mély kapcsolatban állt a keresztény lelkiség üzenetével, s ő maga is a rá jellemző hangzáson keresztül szeretne olyan tartalmat megfogalmazni, mely a hallgatóban tovább zeng, és megsejteti vele a hangok világából áradó természetfölötti valóságot. Ahogy a művész jó ismerője az orgona valamennyi regiszterének, saját művein keresztül úgy tud a zenei szimbólumok nyelvén megajándékozni minket a világban lévő ember őstapasztalatával, mely vágyként túllép a bolygókon és a világegyetem határain is. De ugyanez a zenei élmény visszahoz bennünket az ember törékenységének meglévő határaihoz is, melyeket ő a kereszténységben lát feloldva, és az örök emberi kérdésekre nem tematikus módon, hanem a hangzatok segítségével nyújt ma választ a látható és a láthatatlan kapcsolatára.
Az Ars Sacra Fesztivál utolsó napján meghívást kapunk az örök és a szent művészet vágyának leképezésével egy közös élmény megtapasztalására, és az ebből fakadó helyes élet elmélyítésének gyakorlására. Már most megköszönhetjük az előadóművészeknek a számunkra nyújtott játékukat, hiszen nemcsak a zeneszerzőknek, hanem a megszólaltató művészeknek is van hallása, és ők eme érzékenységből fakadó szeretettel akarnak minket megajándékozni a bennük már megszületett egységgel, az igazi konkordiával és a beteljesülés ámenjével egyaránt. Hallgassuk most előadásukat nyitott füllel és nyitott szívvel!

Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraestje

BESZÁMOLÓ