tárlatvezetés
Esztergom és Gömör középkori szakrális emlékei
Szeptember 14-én 10 órakor találkozott lelkes csapatunk prof. Prokopp Mária művészettörténész asszonnyal.
Az előre megadott bejelentkezési dátumig 35-en jelezték részvételi szándékukat, de a jelentkezések száma a következő két-három napon megemelkedett 43 főre, ehhez képest a Keresztény Múzeumot 53-an tekintettük meg, a MNM Esztergomi Vármúzeumában 54 regisztrációs karszalagot osztottak ki a pénztárnál.
Az előre eltervezett belépést az első helyszínen pontosan sikerült végrehajtanunk, a Vármúzeumig azonban sok látnivaló akadt, így meg-megállva hallgattuk professzor asszony információit, végül 30 perc késéssel érkeztünk a tervekhez képest a Vár Múzeumba. Pár percet várnunk kellett, míg egy csoport tovább halad előttünk, hogy bejuthassunk III. Béla király csodálatos gótikus palotakápolnájába, de ezt az időt pompásan kihasználta professzor asszony arra, hogy átfogó képet adjon hazánk kora-középkoráról, az Árpád-házi királyokról, a vár építésének különböző szakaszairól nem csak III. Béla koráig, de egészen a középkor végéig.Lendületes, lelkes előadásáról a fényképfelvételek és a rövid videorészlet tanúskodik.
Ebédünk elfogyasztása után a Kis-Duna sétányon végighaladva jutottunk el az Esztergom-belvárosi Szt. Péter és Pál Plébániatemplomig, mely az írott emlékek és a régészeti föltárások bizonysága szerint is Esztergom legrégebbi alapokon álló temploma. Az eredeti templom a tatár és törökdúlás idején teljesen elpusztult, alapfalai a templomkertben találhatók, a jelenlegi plébániatemplom a barokk korban épült, építtetésének kalandos körülményeiről izgalmas előadást hallgathattunk, melynek végére a leglassabban haladók is kényelmesen megérkeztek az antikváriumban kezdődő vetítésre. 1-2 személy lemorzsolódásával 48 főnyi hallgatósággal zártuk a feledhetetlen napot kb. 16.30-kor az Ároni áldás eléneklésével és szerény agapéval köszöntve föl előadónkat és a Máriákat.
A Keresztény Múzeum első termében. A Garamszentbenedeki úrkoporsó elemzése közben A reneszánsz kor végéről származó, Megyaszón talál Tisztelgés Simor János szobránál Búcsú a Keresztény Múzeumtól - csoportkép A középkor szomorú szakrális emléke: a dzsámi A MNM Esztergomi Vármúzeuma jegypénztáránál. A várkápolna bejáratánál Pillanatkép a vetített képes gömöri előadásról
    Impresszum Adatkezelési szabályzat GYIK Site map Ars Sacra © Minden jog fenntartva. development: TYCMO design: SALT COMM
HU EN