Kolta Galéria
1052 Budapest, Semmelweis utca 4.

A Down Alapítvány fotóterápiás projektje résztvevőinek nagy része Down-szindrómás, illetve szellemi és testi fogyatékkal élő. Ha fotóikat nézzük, nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban ők a sérültek s nem az úgynevezett épek, akik talán sohasem néztek még szembe saját fogyatékaikkal.

Kiállítóink a Down Alapítvány fotóterápiás projektjének résztvevői, 16 és 55 év közötti életkorúak, nagy részük Down szindrómás, illetve szellemi és testi fogyatékkal élő. A fotóterápiát Bege Nóra fotóművész vezeti, aki így ír munkájáról: „A művészetterápia lényege a minősítés nélküliség. Fotóterápiás foglalkozásainkon sem az volt a legfontosabb célom, hogy bárkit is megtanítsak a fényképezés technikai és kompozíciós szabályaira, sokkal fontosabb hogy képesek legyenek érzéseiket, hangulataikat, az adott témakörhöz kapcsolódó véleményüket vizuálisan (is) kifejezni. Gyakorlati foglalkozásainkon két megközelítést használtunk. Az egyik az önkifejezés egyik formájaként a fotográfiához kapcsolható alkotó folyamat élményének megtapasztalása (saját fotó készítése), a másik, az alkotás befogadása közben létrejövő érzések, gondolatok kifejezése illetve képekhez való társítása. Alkotás közben a belső érzések kívülre kerülnek, így objektívebben szemlélhetőek mind az alkotó, mind a befogadó számára. A kép hatása a lényeg, ami beindítja az érzelmi folyamatokat és nem minősíti a kép készítőjének másságát. Az alkotás közben lezajló lelki folyamatok, a pozitív élmények megtapasztalásai segítséget nyújthatnak a személyiség fejlődésében. Sokszor észre sem vehető a különbség a sérült, illetve egészséges alkotó képei között – egyformán érezhetőek a lelki indíttatások, az, hogy mit szeretnének közvetíteni a külvilág számára. Úgy tapasztaltam, hogy a szellemileg sérült ember a külvilágot bátrabban, szépérzékét pedig hasonló szinten tudja megjeleníteni, mint hasonló korú egészséges. Az alapvető fotográfia és vizuális szabályok megértésében nagy segítséget nyújt a digitális technika, hiszen azonnal láthatóvá válik az exponált kép, a képfeldolgozás során pedig könnyen korrigálhatóak a technikai és kompozíciós hibák, tehát jóval nagyobb a sikerélmény.” Kiállítóink fotóit látván nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban ök a sérültek s nem az úgynevezett épek, akik talán sohasem néztek még szembe saját fogyatékaikkal.