ARS SACRA
lelki
Gregorián szentmise Dr. Nádasi Alfonz OSB halálának 20. évfordulóján
Józsefvárosi Szent József-templom
1082 Budapest, Horváth Mihály tér
telefon: (20) 262 6419
kapcsolat: www.jozsefvaros.plebania.hu
Dr. Nádasi Alfonz OSB atya halálának 20. évfordulójának alkalmából ünnepi szentmisével emlékezünk. Közreműködő kórusok: a Szent Skolasztika kórus, a Mátyás-templom énekkara, és a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének hallgatói.
20 évvel ezelőtt hunyt el Dr. Nádasi Alfonz bencés rendi tábori lelkész, „Ignis ardens” – „Lángoló tűz”, ahogy Kodály Zoltán írta róla, akinek 30 éven át munkatársa és lelki vezetője volt. Klasszika-filológia, görög-latin, ének szakos tanár, gregorián tudós, a Központi Szeminárium Musica sacra tanára volt. Háborús hősként, több száz ember életének megmentőjeként is tiszteljük. A VIII. kerületi Rigó utcai bencés iskolában 1940-től 160 tagú fiú- és férfikart vezetett, akik liturgiai szolgálatot teljesítettek a Szent József templomban. Gregorián énekeket és klasszikus többszólamú műveket szólaltattak meg. Az ÁVO fenyegetései miatt 1949-től ezen ifjak édesanyái vették át az éneklést, az egykori Schola Benedictina helyett Benedek ikertestvéréről elnevezve, Szent Skolasztika kórus néven folytatták az imádságot, a templomi szolgálatot. A kórus 1997. szeptemberében 1684. alkalommal énekelt. 1997. szeptember 19-től égi pártfogóként gondolhatunk Nádasi Alfonz atyára. A hangvillát Tamási Kinga Johannának adta át, aki iskolai énektanárként és karvezetőként tovább folytatta a gregorián imádságot Alfonz atya kórusával. Nádasi Alfonz OSB több száz ember életét mentette meg konkrét segítségével orvosi asszisztensként, valamint magyar és más nációhoz tartozó bajtársak lelkét erősítve. Hadinaplója és Hadifogolynaplója egyetlen dokumentumként tanúskodik egy tábori lelkész szemszögéből a II. világháború eseményeiről. Keresztény és nemzeti értékeink megerősödését szolgálta egész életében. A jubileumi szentmisén résztvevő énekesek továbbá: *** A Budavári Mátyás-templomban Buda töröktől való visszafoglalásától, 1688-tól működik liturgikus szolgálat. A kórus tevékenységének középpontjában mindenkor a liturgikus szolgálat áll. A vasárnapi miséken túl az együttes más alkalmakkor is énekel (Nagyhét, ünnepek, egyházzenei hangversenyek, vendégszereplések, esküvők, temetések, gyászmisék, stb.), így az évi fellépések száma 70-80 között mozog. A jelenlegi karnagy, Tardy László 1966 óta áll az Ének- és Zenekar élén. Irányításával az együttes számos új művet mutatott be, és rendszeresen szerepel hazai és külföldi rendezvényeken. Tardy László 1966-tól a Mátyás-templom karnagy-kántora. Az Országos Magyar Cecília Egyesület társelnöke, a kántortovábbképző és karnagyképző tanfolyamok vezetője. 1968-tól a SOTE kamarazenekar karnagya. 1990-től csaknem két évtizeden át a Központi Szeminárium énektanára. Tevékenységének elismeréseként 1994-ben Liszt-díjjal, 2002-ben Szt. Adalbert-díjjal, 2006-ban Magyar Örökség-díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. *** A Zeneakadémia falai között önálló egyházzene tanszak 1926-ban létesült, katolikus és protestáns fakultással. A három, majd négy évfolyamos önálló szakot politikai okok miatt 1949-ben megszüntették. A tanszéket ötéves egyetemi, illetve négyéves főiskolai képzésként Dobszay László indítványára 1990-ben indították újra. A tudományos, elméleti képzés a legszorosabban kapcsolódik a napi egyházzenei gyakorlathoz, a liturgiához. A tanszéket 1990-2000 között Dobszay László, 2000–2007 Szendrei Janka, 2007–2013 Enyedi Pál vezette, jelenlegi tanszékvezető Dobszay Ágnes. Dobszay Ágnes egyházzenetörténész, DLA, tanszékvezető egyetemi docens. Tudományos és tanári tevékenysége gyümölcseként számos zenei publikáció, hanglemez és tanulmány fűződik nevéhez. 1984-ben Szabolcsi Bence tudományos ifjúsági díjat, 2000-ben Tanárképzésért Emlékérmet vehetett át.
2017.09.24. KEZDÉS: 10:30 óra